A lány némán, makacskodva hallgatott - miközben ő ott ült vele szemben. Figyelte. Hallgatta. Egyelőre a csendet. 

Olyan dolog volt ez, amiről rettenetesen fájt beszélni. A lány ránézett, kemény tekintetében nem tükröződtek a könnycseppek. Megfogadta, más előtt nem sír. Előtte se, aki már annyi mindent tud róla, fájó és nehéz dolgokat is, de ez most olyan volt, ami lelkét darabokra szaggatta, amit feltárni egy másik ember előtt iszonyatosan nehéz. Lelkében ott ült minden de ő makacs némaságba burkolózott. (sírás, egy gép túlsó felén , egyedül, nem vállalva a sebezhetőséget nem nehéz) De nagyon is nehéz. Nehéz a gép túlsó felén is. Nehéz volt a mellkasa, felületes a légzése, de csak nem jelentkeztek könnyek.

Alkoholra vágyott csak. A   hallgatás után elnevette magát. Kínjában, fájdalmában nevetett.

Nagyon nehezen szólalt meg a kitörő kínos nevetés után.

- Letiltottam. Szilvit. Még megmagyarázni se tudom így, hogy sokat jelent és szeretem, hiszen miután kiment, én zokogtam, befordultam és olyan lettem mint egy zombi, verseket írtam, neki, róla még ott, benn, amíg benn volt. Írtam búcsú sorokat. Örültem hogy megismertem meg adja át xyz-nek hogy örültem hogy megismertem, de nem bírom tovább. Ijesztő, de mintha minimum öngyilkosságra készülnék. Miért tűnik ez ennyire véglegesnek? Valósnak? Egy komplett rémálom.

Még mindig nem sírt, pedig szerte szaggata szívét a fájdalom. Kurva BPD, Annyira instabil minden, annyira billenékeny, annyira valótlan a valóságban, annyira hamis az igazságban, annyira fájdalmas....FÁJDALMAS AZ ÉLETBEN.

- Öcsémnek barátai vannak, programokra jár, én meg itthon fekszem egész hétvégén. Miért nekem jutott a nehezebb élet? A nehezebb sors?  Hogyan kell barátkozni? Hogyan kell megtartani, megmaradni barátként? Olyan az egész mint egy vaknak braille írást olvasni vagy egy siketnek kézjeleket. Egy borderline-nak az emberi kapcsolatokat kéne olvasni és érteni....nem értem. Azt is letiltom akit szeretek, aki sose bántott és belegárgyulok a fájdalomba, elnehezül a mellkasom és ordítva sírok hogy kiadjak mindent ....

Időközben biztosan közbeszólt, segítve, de az már egy másik történet. Ő ott volt vele, de a lány belül haldoklott, talán már halott is volt, talán ezért nem talált sose örömöt az életben.

......és csak nézte a cset ablakot, csak nézte és nézte, és a magány sötétjébe zuhant.