A kezdeti járkálás lassan abbamaradt, nyugtalansága miközben beszélt, javult. Egyszer csak megcélozta a széket.

- Most viszont már leülök - mondta halkan talán épp csak magának.

Ahogy leült, sorban buktak fel a komolyabb történetek.

- Akkor voltam először orvosnál. Utána történt. Az apám átjött és nálam ült kiborulva - gondolom, mert nem bírta mellette, mert az ágyból fenyegetőzött kifele, hogy öngyilkos lesz, felakasztja magát, nekimegy egy fának vagy elválik. - S akkor én megmondtam, hogy hívjon rá orvost. Én már orvosnál vagyok, hagyjanak ki a szarból. - csend.

Mondtam hogy csak játszik és az a célja hogy kiboruljon mindenki. Aki tényleg öngyilkos akar lenni, az nem az ágyból fogja mindenki tudtára adni - én már csak tudom - gondolta.

Én akkor, ha apám helyében vagyok, kihívtam volna rá az orvost, hogy tanulja meg, hogy nem fenyegetőzhet következmények nélkül ... de ő , ő - amellett hogy csendesebb, nyugodtabb - gyengébb is, hagyta magát. Őt is ugyanúgy leuralta mint engem.

- Az édesanyja magát is fenyegette ilyenekkel? Hogy felakasztja magát és hasonlók? Oh, igen, azzal hogy bedobog a szíve, meg majd nem kell sokat várni, elpatkol és akkor lesz szép világ. csend.

Nevetgélés

Nevetgélés

- Oh, hát én ebben éltem.

Nevetgélés

Végre létezik egy ember, aki komolyan veszi.

- ..... maga ezeket a történéseket úgy meséli, mintha semmi nem lett volna, lazán, nevetgélve. Pedig ezek súlyos dolgok, ezek amiket átélt ... egy kamasznak ez nagyon ... ijesztő lehet, vagy már korábban is.

- Igazából nem is volt, nagyon sokáig - fogalmazzunk úgy, éntudatom, annyira leuralt.

- De érezte, hogy valami nem stimmel ?! - állítja és kérdezi egyszerre egy adott hangsúllyal.

- Biztos - mondta a lány kis kétkedéssel. Biztos.

és nevetgélt tovább.

- Most sírjak? - kérdezi. Sírhatnék is. Valószínűleg csak mást mutatok.

Hosszú évek teltek és nevetgélve beszél mindenről. Akármilyen súlyos ... ő nevetgél ... zavarból .. védekezésből ... de a jó szakember átlát a nevetgélés álcáján a legmélyebb fájdalomig.