Szeretsz vajon? Vagy sohase szerettél?

át vajon miért nem öleltél?

Ha mégis, tudtam, minden hamis,

az én ölelésem is fordítva, az is,

sose voltunk igazak, sose hiányoztál,

bár csajosabb lenne - erre áhítoztál.

de nem lettem csajos, te másra vágytál,

szemed tűzben égett, gyakran ordítottál,

rettegtem tőled és néha ütöttem,

körmöd nyomai égnek ma is belém sütötten,

tudom, minden kedves perced hamisan csillogott,

s bennem folyamatosan vészjelző villogott,

vészjelző villogott, mikor lesz kattanás,

mikor lesz újabb lelki durvuló csattanás.

Szeretném tudni, hinni, hogy valaha ott voltál,

de oly sokszor éreztem, hogy más lányokkal csaltál,

és most remegek belül , folynak a könnyek,

annyira egyedül vagyok, mélyről feltörnek,

mindig egyedül voltam, sose voltál mellettem,

lelkem nem volt rész a te lelkedben,

valahol messze talán ma is létezel s létezek,

mégis félig már a sírban, szeretet mellett nem érvelek,

nélküle az ember lelke sivár, élettelen,

belül, s az Életben már rég nem létezem.

Voltál e valaha igazi anya szerepben - már nem kérdezem.

Itt már nem segít se Isten, se ima,

lehetne itt egy never-ending hitbéli vita,

s talán fenn lesz az igazi otthonunk,

mikor már a földben hever itt maradt porunk,

az angyaloktól ott fenn kis békét lopunk,

mert ott van fenn a valódi, igaz világ,

hol a lélek végső csendességben már nem kiált,

valahogy itt rend és béke száll  a magas égre,

sose ismert érzések közt új életben élve.