Tudom, hogy magányos vagy, tudom, hogy egyedül,

tudom, nehéz az Élet öröm - és szerethetetlenül,

tudom, benned a néma hangot keres

s miközben kifakad, a levegőben mint levél a szélben, remeg

a hang, mely ide-oda csapódik,

a szívben le a némaság bánata rakódik,

mert kit érdekel szavad, néha búcsúra vágy,

hangodra telepszik a szürkéskék homály.

Kicsi, szeretlek, aranyos vagy s végtelenül tiszta,

csak benned a csalódások okozta fájdalom tripla,

Kicsi, tudom, oly nehéz szeretni,

sokkal könnyebb üvegfalakat kockává emelni,

hol a párába írva üzensz a világnak,

széttörnéd de már végképp zárt vagy.

Kicsi, ott belül megsimogathatlak? 

Szerethetlek anélkül, hogy nekilöknél a faladnak? 

Egy lágy érintés és Kicsi, sose vagy egyedül,

veled vagyok mindig, hibázhatsz, ellökhetsz,

leszek neked rendületlenül.

Tudom, apró szíved hol sérült,

ragtapasz rá, a seb összeforr, érezlek, mennyire vagy rémült,

ne félj, segítek, s a Nagy a Kicsi szívében fordult-térült,

szeretlek Kicsi - mondtam, s tekintetem messzi befelé révült.