Lelkem száraz sivatag,

számomra már semmi sem maradt,

nincs élő szó, nincs szeretet,

a magány pörgeti a mindennapi kereket.

Telnek a napok, oly hosszú órák,

nem keletkeznek már fájdalmasabb strófák,

lelkem kiszáradt, vízért kiált,

de már tövig száradt, túl sivár,

nem éri semmi, az órák csak ballagnak,

a falon túl rajtad a többiek kacagnak,

hogy itt vagy szabadon mégis nehéz a lelked,

itt vagy szabadon, az órák mégis nehezen telnek,

végül szádba harapsz belül, vér serken,

köpöd ki, utána véres csík nyúlik el,

mi a baj? - kérded magadtól,

de nem férsz magadhoz a falaktól,

csak azt tudod, lelked száraz is sivár,

vízért kiált, de vizet már nem talál.

kiszáradt ajkaid magány perzseli,

lelked már érzés nem eteti,

belül oly hideg mégis száraz, sivatagos világ,

feladtam, lelkem már senkiért se kiált.

Csak altass el nagyvilág,

ringass el földi sivárság,

terítsen be nappal és éjszaka,

érkezzek végre már haza.