Egy fekete rózsa áll a domboldalon,

elterjed benne a sötét fájdalom,

eső esik rája, sírnak most a felhők,

a rózsa szirmai meg- megremegők,

már nem tudják, őket mi tartja,

a külvilág. s a múlt szívét ezer sebből

marja,

dühös, tüskéit kifelé mereszti,

mi fáj, nem bírja tovább, kiereszti,

szirmai elhullnak, csak a szár marad,

tüskéi sebesen, véresen állnak a világnak,

tépj, tüntess el a földről - sírja így a rózsa,

fájdalma aktív, nehezen tér nyugovóra,

szárából vér csöpög; így hal meg a rózsa?

elcsepeg lassan, fáradt már a szóra,

a felhőből hideg eső, éjfélt üt az óra,

villám csap belé, az érzés megdermedt,

elszáradt a rózsa.