Könnyek kiutat nehezen nyernek,

belül ezerfelé szerte peregnek,

a fájdalom tobzódik, majd kitör,

nem is volt, ma sincsen öröm,

s mikor a könnyek mégis kifolynak,

a szem alatt a kerek cseppek összemosódnak,

mert fáj a születés, fáj bennrekedni,

fáj a világba emberi lényként leszületni,

fáj beszélni, érezni, szeretni,

fáj magamat egyszerűen csak úgy lekezelni,

majd színesen elfelejteni,

fáj létem fekete-fehér világba meríteni,

s a kettő között a szürke félhomályban,

eggyé válik testem-lelkem a tátongó halállal.

Nem kötődni, örökké távol maradni,

mindig újra engedni Lucifert a szívembe marni,

karma véres karcot húz lelkemen,

s örvény húz le a tajtékzó, viharos tengeren,