Húz az ágy, tested a feszültségből pihen,

szemhéjad mögött képek peregnek mereven,

percek telnek, órák, sötétedik, tested mozdulni képtelen,

újabb képek peregnek tovább névtelen,

órák telnek, a tudat kitágul, minden olyan végtelen,

magad vagy, úgy érzed, minden mi vagy lényegtelen,

minden, mi te vagy, elveszik a kitágult térben,

újabb percek, a képek védenek, már nem érzel,

a kitágult térben itt más már nincs, magadba nézel.

Minden olyan távoli, olyan túlságosan messze,

belső lényed a biztonságot kell, hogy keresse,

s ha nem érzed, nem bízol, csak lebegsz.

.........

 A képek örvényszerűen sodornak,

te pedig megadod magad a benned élő üvegszilánkos romoknak.