Remegek, futkos bennem a hideg,

nem találok másik melegítő szívet,

eltelt ünnepek, belém égett fájó érzések,

az emberi közönyről már nincs kérdésem,

csak égnek szerte a fények,

de az égen a csillagok már nem fénylenek.

Bőrömre írt fájdalom, kezdem megérezni,

s bár szégyen is, erősebb a késztetés,

nincs többé rémálomból valós, érző ébredés.

a magam alá gyűrt fájdalom égett karomba,

gyógyszert is hiába szednék marokra,

nem halsz meg, a lelked csak ellebeg.

feletted vércseppekkel telt felhőrengeteg,

és a falc mint olyan égető fájdalom rebben,

de itt kinn nem fáj jobban mint amott benn,

furcsa üresség, magányos, szótlan világ,

nézz szemembe, s lásd lelkem ki nem mondott szavát.

Nem ismersz, magam se hittem, hogy bőrömbe karcolva égetem,

amivel együtt. valami mély fájdalommal mégis létezem.