A Holdsarló sárgás fénye az égen,

az ég sötétjét kettévágja éppen,

a sötétben le vércseppek hullanak,

belül szavak, érzések, elfulladnak,

és csak fekszel erőtlen, hosszú az éjszaka,

oly nehéz átlépni az újabb nappalba,

tekinteted a világon kábán vándorol,

benned apró, kihaló fény alig pislákol,

néha túl hosszú a csend, tűz parázslik,

robban, 

lelked már oly rég hever romokban.

Kelsz és elindulsz, bármi is történik,,

a sötétben csillagraj örvénylik,

és sokszor túl sok a csend, ordítanál,

belül jól tudod, félig elért a halál.

...és a Holdsarló a magasból figyel,

vércseppeket fakaszt és lelked ő viszi el.

A sötét puhán eltakar, befed,   

lelked tudja, hogy ő figyel, bár nem látja szemed,

tudja, hogy ott van valahol távol,

ő nem hagy magadra, benned magány honol,

és csak sétálsz a sötét utcán végig,

LELKED FELOLDÓDIK, SZÁLL A MAGAS ÉGIG.