A városra leszállt a sűrű köd,

a távolból a 6-os vágányra szellemvonat pöfög,

a távolban két lámpaszem látszik,

a ködfátylon sok itt ragadt lélek kaparászik.

A vonat beáll, egy lélek se rajta,

a fékcsikorgás elhallatszik fel a magasba,

a síneken itt ragadt Attila szelleme,

ül s elmereng: Ennyi az Élet értelme?

A vonat átsiklik alakján, s ő feloldódik a ködben,

keresi társait a téli, fakó, zuzmarás barnás-zöldben.

A szellemvonat csak áll ott, misztikus a csend,

a lámpaszem már nem ég, az állomáson élet nem dereng.

Egy lány áll a sínek mentén, érzik a lények,

egymástól ők s a lány régen nem félnek,

a ködben Élet és Halál összemosódik,

a lány felszáll és a szellemekkel űz túlvilági partit.

A lámpaszem újra felvillanyozódik,

a vonat lassan, zakatolva a ködös tájban eloszlik.

Rajta a lány Attilával és egyéb szellemekkel

ellebeg a fagyos, dermedt fellegekben.

Fura hangokat hall, szellemlények suttogva,

susogva lebegnek,

a földön  őket csak a felsőbb világokra érzékenyek

érzik meg.

Ssssss - alig hallható, alig kivehető,

suttogva mormoló, nehezen érzékelhető,

a szellemvonat a ködben eltűnik, messze hallom,

zakatol,  s végül

ott vagyok velük a túloldalon.

Ennyi az Élet? - suttogva kérded,

Attila szelleme feloszlik, utat mutat és közösen

indulunk a fénynek.